Megalakulás
2014 egy borongós tavaszi délelőttjén Venyige Sándor és Zorgel Enikő azzal az ötlettel lépett be a Veresegyházi Önkormányzat kapuján, hogy színházat alapítana a városban. Mire egy óra múlva kiléptek Pásztor Béla polgármesteri irodájából két dolog változott meg a városban. Kisütött a nap és a városnak saját színháza volt.
Műsor
Színházunk nevében a számjegy egyértelműen jelzi, hogy a városban csupán egy színház van, így a szabadverseny jegyében kénytelenek vagyunk önmagunk konkurencájaként is működni. Az évi 3-5 saját bemutató mellett olyan sikerelőadásokat hívunk meg nagy rendszerességgel, amelyek másutt már bizonyítottak s így színesítik a repertoárt.
Társulat
A színház produkciós tematikával dolgozik, mivel önálló társulatra – egyelőre - nincs kapacitása. A művészek azonban oly gyakorisággal térnek vissza, hogy ez talán fel sem tűnik a nézőknek. Két év alatt azonban elértük, hogy egy szombati piacozás során lépten-nyomon ismerősként üdvözli színészeinket a veresi színházbajárók népes csapata.
Hitvallás
Célunk a minőségi szórakoztatás. Előadásaink igényessége mára közismert, így azokat az országban több felé forgalmazzuk nagy sikerrel. Művelődési házakban, fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken játszunk, olykor egy héten 3-4 alkalommal is.
Támogatók
Támogatóink közé soroljuk Veresegyház és a vonzáskörzet valamennyi színházkedvelő polgárát, hiszen valójában az ő igényük hívta létre a színházat. Támogatónk minden néző, aki előadásainkra jegyet vagy bérletet vált, és minden cég, amelynek módjában áll a velünk való értékközösséget támogatás formájában is kifejezni.

A Veres 1 Színház művészei:

TÁMOGATÓINK: