fbpx
Csonka_Andras_

Csonka András

Mikor miben láthatjuk

nincs még esemény

 

Jelenlegi szerepei a Veres 1 Színházban

Hőguta: Howard Green
Rövidzárlat (Black Comedy): Harold Gorringe
Csoportterápia: Lajos
Ne most, drágám!: Arnold Crouch

Korábbi szerepei a Veres 1 Színházban

A New York-i páparablás: Samuel Leibowitz

Kisgyerekkorától a színi pályára készült, a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra. 1985-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el. Ezután bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft-be, ami óriási ismertséget és népszerűséget hozott számára. Bár prózai szakon végzett, sok zenés szerep fűződik a nevéhez, szívesen látott vendég az Operettszínházban és a Madách Színházban is.

Látható volt többek között a Funny girl, a Hello Dolly, a Hotel Menthol, a Grease, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap és a Mary Poppins című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Énekesként és televíziós műsorvezetőként is ismert.