Szép nyári nap: Tóth Antal
Gyerekkorától kezdve vonzotta a zene és a színház, általános iskolában pedig színjátszó csoportba is járt. A szakközépiskola után felvételt nyert a Theatrum Színiakadémiára, ahol 2000-ben végezte el tanulmányait, majd szabadúszóként kezdte meg színészi pályafutását. Hosszú évekig volt a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, majd fellépett a Hadart Színház színpadán is, ahol a Süsü a sárkány kalandjai című zenés mesejáték Királyát alakítja.
2022-től kezdve újra szabadúszó színészként folytatta karrierjét. A színházakban töltött évei során olyan előadásokban láthatták, mint A makrancos hölgy, a Machbeth, a Charlie nénje, a Sirály, a Szent Johanna, A kaktusz virága, a La Mancha lovagja, A kőszívű ember fiai, a Légy jó mindhalálig, a Tizenkét dühös ember, a Régimódi történet, A Padlás, a Sztárcsinálók, a Csoportterápia, az Anconai szerelmesek, a Made in Hungária és a Fekete Péter.
A színház mellett több filmben és sorozatban is szerepelt, mint például a Barátok közt vagy A halálügyész.